RÓLUNK

Üdvözlöm!

Csizmadia Csaba vagyok az "Csizmadia Autó és Gumiszerviz" alapítója és tulajdonosa.

Több mint két évtizede foglalkozom gépjárművek javításával. Az autók számomra nemcsak a munkámat és megélhetésemet jelentik, kisgyerek korom óta rajongok értük, így a munkám valójában a hobbym is.

Az Autó Műhely egy tágas megfelelő parkolási lehetőséggel bíró, könnyen megközelíthető helyen, Székesfehérvártól 10 percre Sárszentmihályon található. Az új létesítmény közel 200 nm-es, három állással és minden olyan technikai és diagnosztikai berendezéssel rendelkezik, ami szükséges a korszerű gépjárművek javításához.

Fő profilunk a garanciaidőn túli személygépjárművek és kisteher gépjárművek teljes körű javítása, karbantartása. Kivalló alkatrész ellátottsággal, több szerződött partnerrel, kapcsolatrendszerrel és az évek során szerzett tapasztalattal várjuk kedves ügyfeleinket.

Célunk a fenntartható, fejlődő és magas színvonalon működő, a kor igényeit kielégítő, és megfelelő ügyfél elégedettséggel rendelkező szerviz működtetése. Hiszünk abban, hogy egy olyan szolgáltatási rendszert tudunk megvalósítani, amiben az ügyfél is komfortosan érzi magát és mi is a fő célunkra fókuszálhatunk, ami pedig nem más, mint a nyugodt autóhasználat biztosítása ügyfeleink számára, akik megtisztelnek bennünket bizalmukkal.

Azért hogy folyamatosan a legjobb minőségű munkát biztosítsuk, folyamatosan fejlesszük a műhelyt, és folyamatosan képezzük magunkat. Kizárólag eredeti vagy kiváló minőségű alkatrészeket használunk, hogy járműve megőrizze az értékét. Szakmai tanácsokkal szolgálunk a gépkocsikra vonatkozóan minden tekintetben.

Kérésére előzetesen részletes kalkulációt készítünk minden előrelátható munkáról és a munkaidőről. Így Ön rögtön az elején pontosan tudja, hogy mi mennyibe fog kerülni. Csak azt javítjuk meg, amit valóban meg kell javítani. Mielőtt bármilyen pluszmunkához hozzálátunk, azt mindig egyeztetjük Önnel.

A lecserélt alkatrészeket megőrizzük, hogy az autóval való távozáskor megtekinthesse azokat. Mielőtt visszaadjuk Önnek az autót, kipróbáljuk. Meghallgatjuk a mondanivalóját, és mindig szívesen adunk tanácsot járműjével kapcsolatban. Minden tőlünk telhetőt megteszünk Önért és járművéért. Igyekszünk a legkellemetlenebb és legszokatlanabb problémákra is megoldást találni!

Miért minket válasszon?

Kérdése van? Keressen minket bizalommal!

Kérjük, adja meg adatait és a lehető leghamarabb felvesszük Önnel a kapcsolatot.